2019. május

Második alkalommal rendeztük meg az alsós tagozaton a Madarak és fák napját vetélkedő formájában. A hét csapat mindegyike vegyes összetételű volt, azaz elsőtől negyedik osztályig képviselték magukat az évfolyamok. A csapatok madarak neveit és azok megjelenési színeit viselték megkülönböztetésül és pedagógusok vezetésével haladtak végig a megjelölt útvonalon. Tíz próbából állt a verseny, melyekben ügyességi és elméleti feladatok is szerepeltek. A gyerekek lelkesedése és tájékozottsága motiváló volt a jövőre tekintve. Köszönjük a kollégák és a szülők segítő közreműködését!

Madarak és Fák Napja verseny a Dobó suliban
2019. május 10-én tartottuk versenyünket a felső tagozatos osztályok részvételével. A természetet szerető és ismerő két-két tanuló osztályonként mérhette össze tudását. A feleltető rendszer kérdései az év madaráról (gólyatöcs), és az év fájáról (sajmeggy) indította a megmérettetést. Az élő falevelek felismerése talán nem volt annyira nehéz mivel a kertekben is található gyümölcsfáinkat kellett ismerni hozzá a tanulóknak. A harmadik feladat a biológia teremben található kitömött madarak megnevezése volt. A részt vevő diákok mindegyike szépen szerepelt, hisz voltak osztályok ahol csak néhány pont döntött a helyezésben. Az eredmények a következők lettek:
1. helyezés: 7.b.. osztály Druskóczi Regina és Kardos Janka
2. helyezés: 6. osztály Gyurecska Bálint és Szabó Barnabás
3. helyezés: 7.a. osztály Nyers Romina és Szabó Sára
4. helyezés: 5. osztály Kereskai Anna és Hollender Bence
5.helyezés: 8.osztály Kovács Szidónia és Varga Réka