Alapítványi Beszámoló 2020

A Balatonszentgyörgyi Iskolaszék a Gyermekekért Alapítvány beszámolója a 2020-as évről

 

A Balatonszentgyörgyi Iskolaszék a Gyermekekért Alapítvány több évtizede áll a Dobó István Álltalános Iskola szolgálatában. Az alapítványt létrehozó magánszemélyek, vállalkozók mellett a települések lakossága, az önkormányzatok és egyéb vállalkozók rendszeresen nyújtottak anyagi segítséget az alapító okiratban lefektetett elképzelések megvalósítására. A jótékonysági bálok és a karácsonyi vásárok is hozzájárultak a vagyonunk gyarapodásához. Ez idő alatt több pályázati projekt is megvalósult, ami jelentős, több millió Ft-os bevételt jelentett. A támogatásával szervezett programok színesítették az iskolai életet, életre szóló élményt adva a tanulóknak.

Mindezeket a 2020-as év rendkívüli helyzete megváltoztatta, hiszen nem lehetett rendezvényeket szervezni, anyagi forrásainkat a szülők és a vállalkozók segítségével gyarapítani, ezért segítségért fordultunk az önkormányzatokhoz, akik nem kis összeggel, összesen 790 ezer Ft-al támogattak bennünket. Köszönet érte.

A még megtartott 2019-es szilveszteri bál bevétele 165 ezer Ft és a SZJA 1%-a 115 ezer Ft volt.

A Földfém Alapítvány immár 2. éve támogatta alapítványunkat. Ebben az évben is 250 ezer Ft-ot költhettünk el tehetséggondozásra, ismeretterjesztő versenyekre. Segítségével méltó módon emlékeztünk meg a Nemzeti Összetartozás Évéről. A pandémia miatt a két tanévet átfogó rendezvénysorozaton 125 tanuló vett részt, akik az emlékévhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg.

A 2020-as évben összességében több, mit 1 millió Ft-t költhettünk el a tanulók jutalmazására vásárlási utalvány, könyv és egyéb tárgyi jutalom formájában.

Jelenleg 1,5 millió Ft van az alapítvány számláján.

A 2021-es évben terveink közt szerepel az iskola udvarán lévő játékok felújításának anyagi támogatása. A nagyszabású beruházáshoz alapítványunk is szeretne hozzájárulni. Ehhez kérjük az önkormányzatok, a vállalkozók és a szülők segítségét. Kérem, gondoljanak a SZJA 1%-ának felajánlására, hiszen ezzel az összeggel jelentős segítséget nyújthatnak az iskola tanulóinak.

Végezetül köszönetet mondok mindenkinek, aki hozzájárult anyagilag vagy munkájával a Balatonszentgyörgyi Iskolaszék a Gyermekekért Alapítvány sikereihez. Továbbra is kérem a segítségüket, az együttműködésüket a jövő nemzedékének oktatásához, neveléséhez.

 

Balatonszentgyörgy, 2021. 01. 19.                                                                                   Ottné Bene Teréz

az alapítvány elnöke