Újraélesztési alapismeretek

Újraélesztés iskolai oktatására volt lehetőségünk februárban. Iskolánkban a hetedik osztályosoknál, biológia órákon valósítottuk meg a programot. A tanulók oktatását az OMSZ által tartott, pedagógus elsősegélynyújtás oktatóképzésben részt vett tanárnő,  Kovácsné Bejczi Marianna kolléganőnk végezte.

„ Az elsősegélynyújtás alapvető célja: megmenteni az életet, megakadályozni a további egészségkárosodást, elősegítve a gyógyulást, enyhíteni a szenvedést.”

A magatartási szabályokról a bajbajutott környezetében, a keringésmegállásról és az újraélesztésről, a mentőhívás szabályairól is tanultak a hetedikesek. Az elméleti ismeretek átbeszélése után a tanárnő bemutatta mit kell tenni, ha egy eszméletlen embert látunk. Az OMSZ biztosította a gyakorlati oktatáshoz az újraélesztő babát, és a félautomata külső defibrillátort (AED). A diákok párosával gyakorolták ezeket a folyamatokat a babán, és az oktatási célt szolgáló defibrillátoron. Az oktatás célja volt, hogy a fiatalok merjenek segíteni, segítséget hívni, ha erre szükség van. A diákok nagyon érdeklődőek és aktívak voltak a foglalkozáson. Remélik, várják hogy az elsősegélynyújtás egyéb területeit is megismerhetik a jövőben.

Köszönjük az eszközöket és a lehetőséget az Országos Mentőszolgálatnak és Siófoki Tankerületi Központnak!